Név: Gríz Gríz 2015-ös születésű, fehér színű angol bulldog szuka, aki a mezőtúri állatvédők közvetítésével került a NOÉ Állatotthon / Bulldog fajtamentő csoportjának gondozásába társával, Rice-szal együtt 2018-ban, Rice azóta boldog gazdis kutya, Gríz azonban még mindig gazdit keres.
Gríz, munkanevén 'Tohonya Tehén' kezdetben igencsak válogatott, hogy kit fogad el, és kit nem kedvel, de ahogy teltek-múltak az évek rájött, hogy minden felé nyúló kézben simogatás lehet, így már nem válogat, egyszerűen hanyatt dobja magát egy pocak simiért bárhol, bármikor és bármikor. A munkanevét nem bántásból kapta, hanem mert kb annyira kecses a mozgása, mint egy tehénnek és még legelni is szeret :)
Testalkatát tekintve leginkább egy tömött zoknira hasonlít. Sikerrel növesztette magát igencsak nagytestűvé az évek során. Eléggé szereti a pocakját nem csak kívülről simogattatni, hanem belülről is megtömni. Nagyon jól motiválható jutalomfalattal és étellel, tehát nem földtől elrugaszkodott ötlet vele beiratkozni kutyaiskolai foglalkozásra. Örökbefogadást követően ez remek közös program, és lehetőség a kapcsolat elmélyítésére, kötődés megszilárdítására gazdi és kutyája között.
Gríz jelenleg ideiglenes befogadónál él több más kutyával és gyerekekkel együtt probléma nélkül. Menhelyre kerülésekor dominánsan viselkedett, és kutyatársak között is válogatott. Ideiglenes családjához költözésekor az 'antré' is elég nyomulósra sikeredett, de határozott iránymutatással megtalálta a helyét a falkában gond nélkül. Más kutya mellé is örökbe fogadható, de kutyás tapasztalat vagy trainer segítsége szükséges lehet ehhez.
Autóba magától beszáll. Nagyon szeret utazni. A macskákat viszont szívből utálja, és megjelenésükkor hihetetlen sebességre képes kapcsolni nem épp barátkozós szándékkal.
Úszni tud, de nem a kedvenc elfoglaltsága. Sokáig azt hittük, hogy süket, de egyértelműen csak szelektív a hallása: vagyis azt hallja meg, amit akar :)
Egészségi állapotát tekintve jó kondícióban van. Időnként visszatérő probléma nála a fajtára jellemző lábujjközi gyulladás valamint a jobb hátsó lábának kímélése. Ortopédiai kivizsgálás során ennek oka nem derült ki. Ízületjavító étrend kiegészítők adása, illetve csirkementes táplálás javasolt neki.
Gríz oltott, ivartalanított, chipezett. Szívféreg tesztje negatív.
Érdeklõdni róla az orokbefogadas@bulldogmentes.hu e-mailen, a 06-20-268-2021-es számon 17 óra után.



A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.
Megosztom a Facebookon