Rögös az út, de nem lehetetlen, avagy bulldogok egy szebb élet reményében
2011.07.05. Hûséges olvasóink biztos emlékeznek egy tavaly márciusi horror történetünkre, mikor a Házon kívül kamerái elõtt buktattunk le egy illegális kutyaszaporítót. A kutyák a hasukig érõ ürülékükben éltek, embertelen körülmények közt, és csak szültek, és szültek, és szültek.
Olyan szag volt a „helyükön”, hogy a rendõrök és a stáb azonnal ki is fordult, egyedül csak önkénteseink és az operatõr bírt bemenni.
Aki lemaradt róla, most megnézheti.

Vegyes érzelmekkel teli írom ezeket a sorokat, hisz sajnos nem mindenkinek sikerült. Hozzánk kerültek, bíztak egy jobb élet reményében, de volt sajnos, aki ezt már nem élhette meg, vagy csak pár hónap, esetleg 1 év jutott neki a gazdis létbõl. Ennek nem így kellett volna lennie! Belegondolok abba, hogy mit éltek át, hol éltek, ha egyáltalán életnek lehet nevezni, azt a létet. Nekünk mindegyik egy-egy gyerekünk volt, mindenkinek megvolt a saját liblingje. Örömkönnyeket hullattunk, mikor oly sok hosszú „hason kúszós” nap után, végre önfeledten szaladgáltak a mezõn, dagonyáztak a sárban és hangunkat meghallva, farokcsóválva szaladtak oda hozzánk és ugrottak az ölünkbe. Sírtunk, mikor közülük néhány elment, lelkiismeret furdalásunk volt, hogy nekik nem sikerülhetett! Mi, a pár nap alatt megismertük minden rezzenésüket, miközben volt az az ember, aki szemrebbenés nélkül ezt tette velük, aki hagyta õket a saját mocskukban fetrengeni!
Hogy is kezdõdött minden? Egy állatorvos keresett meg minket, akinek volt „szerencséje” a helyhez, és ahonnan magához is vett három kutyát. Sajnos ebbõl egy kutya olyan állapotban volt, hogy el kellett engedni, ezután kérte a segítségünket. A másik két öreglányt átvettük és elindítottuk a folyamatot, hisz nem hagyhattuk ott a többi kutyát!
Az állatorvos fényképei:

Õk ketten, Vanish és Silan, leromlott egészségügyi állapotban voltak, soványan, férgesen és legyengülve élték napjaikat.
Vansih egy idõs, agyonelletett szuka volt, aki majdhogynem teljesen süketen került hozzánk. Többszöri fürdetés ellenére sem sikerült fehér bundájából kimosnunk, az ürülék okozta koszt. Vanishre hamar rátalált az igazi gazdi, aki megmutatta számára az élet napos oldalát. Akinek ilyen foltosan, süketen és öregecskén kellett. Akinél megismerhette az ágyat, azt, hogy milyen jó puha, és mennyire jó odabújni a gazdihoz, aki szeret. Akinél megismerte a kertet, ahol a jó idõben sütethette a pocakját. Sajnos sokáig nem élvezhette a boldog életet, alig egy év múlva meghalt, de a gazdiknak legalább sikerült elfeledtetni vele azt a rengeteg borzalmat, amit a maga 8 évével át kellett élnie!

Silan mami, aki nagyjából 10 éves lehetett, abban a „szerencsés” helyzetben volt, hogy nem szült soha. Õ volt a „selejtes” szuka, akit nem lehetett megtermékenyíteni. Persze az már nem érdekelte õket, miért!
Hát ezért…Ezt operálták ki belõle:

Silan volt a legrosszabb állapotban, nagyon le volt soványodva, nem igen volt étvágya, és hiába kezeltük folyamatosan, szûnni nem akaró hasmenésével nem tudtunk mit kezdeni.
3 hónap küzdelem, folyamatos gyógyszeres kezelés, immunerõsítés és a végén a minden napi infúziózás után feladta a harcot, elaludt örökre. Elfáradt, és talán nem akart hinni benne, hogy egyszer jobb lesz. Sajnálom nyanyus, hogy Neked nem sikerült egy szeretõ családot találni, ahol legalább az utolsó pár hónapban átélhetted volna, milyen gazdisnak lenni!

A két kisöreg után jött a mûsor, és ki tudja, hogy a rendõröknek, vagy a kameráknak köszönhetõen, de hat kutyáról lemondtak.
Így került gondozásunkba Coccolino, Lenor, Jar, Flórasept, Ariel és Kankalin. Megindult a testi-lelki rehabilitációjuk, hisz azon kívül, hogy mindegyikük rossz fizikai állapotban volt, lelkileg is sérültek, félõsek voltak.
Itt éltek:

Nálunk ismerkedtek meg a pórázzal és a nyakörvvel is, a sétáról már ne is beszéljünk!

Másnap azonnal elvittük az mindannyijukat egy alapos kivizsgálásra. Az eredmény sajnos elszomorító volt. Mindegyikük hasát és mancsát szétmarta az ürülék, amiben tapostak, férgesek voltak és bolhásak. A szemük gyulladt, a fülük szintén koszos és gyulladt, a foguk pedig ki sem látszódott a fogkõtõl. Természetes, amint a fizikai állapotuk engedte, úgy mindenki átesett az ivartalanításon, megkapták az oltásokat és egyéni azonosítókkal lettek ellátva (Chip).

Ezután jöhetett a fürdetés, ami gyakorlatilag mindennapos volt egy héten keresztül, hogy megszabadítsuk õket a bûztõl és a rájuk száradt ürüléktõl.

Majd elkezdõtött az új életük, kint a menhelyen.

Coccolino volt az egyik legnehezebb eset. Ritkán láttuk négy lábon, leginkább hason kúszva közlekedett. Nagyon lassan oldódott föl, rettegett mindentõl, és miután gazdihoz költözözz, akkor sem lett jobb a helyzet. A gazdiknak nagyjából 1 évükbe telt, míg Coccolino, aki ma már Chili ként tengeti napjait, teljes bizalommal lett feléjük.
De hála a gazdik végtelen türelmének, és annak a rengeteg szeretetnek, amit ennek a leányzónak adtak, ma már Õ is egy nagyon boldog, kanapén alvós családtag!
A gazdi tollából:

"Kicsi, ketrecben élõ bulldog lányka voltam. Kis ketrecembõl csak akkor engedtek ki, ha orvoshoz vittek, ahol vagy megszúrtak, vagy megtermékenyítettek, vagy pedig világra segítették a kölykeimet. Minden pillanatom szomorú és fájdalmas volt, koszban és mocsokban! Aztán sokan jöttek. Kezükkel eltakarták az orrukat, de kedvesen és finoman értek hozzám. Kivettek és nem törõdtek azzal hogy piszkos és büdös vagyok, magukhoz öleltek. Puhák voltak és jó illatuk volt. Féltem, remegtem a félelemtõl, de odadugtam az orromat, mélyet szippantottam abból a jó illatból.

Mintha egy rossz álom lenne, már olyan régen volt és már nem is gondolok rá!

Most van saját falkám és saját kis puha vackom, 2 komondor testõröm kísér és védelmez ha kell! Jaj annak aki nem jó szándékkal közelít!

Nevelõ anyám megtanított arra, hogy hogyan lehet élni és élvezni az életet. Bár a bundám sárga volt a pisitõl és a szagom sem volt igazán jó, de õ ölelt és puszilt és mindent megtett, hogy elfeledjem a ketrecemet, a mocskot és a félelmet és a legfontosabb új falkát adott nekem! Nem ment könnyen, de mára már peckesen szaladgálok az erdõben és vannak négylábú haverjaim is! Ketrecem ugyan nincs, de már nem vonzanak a szûk helyek! Ketrec helyett van egy új családom, jó kis kanapém és egy szõrõs szarvas amin kipihenhetem a séta fáradalmait. Persze nem ment egyik napról a másikra és van hogy még mindíg félek egy kicsit, de tudom, hogy vigyáznak rám!

Van egy szerelmem is, igazi úriember; selymes fehér bundája csak úgy úszik a szélben ha fut és mély hangja igazán tekintélyt parancsoló! Õ Büdi a kuvasz, aki ugyan nem viszonozza az érzéseimet és nem is igazán érti, de kitartó vagyok és nem adom fel!!! :D"
Jar egy szeretethiányos fiúcska volt, aki miután feloldódott, egy puncsolós, állandóan ölebmászós, puszilkodós tünemény lett. Ennek köszönhetõen neki sem kellett sokáig várnia a gazdira. Vidéki kutya lett, kapott egy társat is maga mellé, és a legnagyobb dillemája az, hogy a nyugágyban, vagy a füvön napozzon.
Ariel, a dumálós és rangidõs kan oldódott föl a leghamarabb. Jó természetének hála, Õ is nagyon hamar családba került. Lett egy saját birodalma, elment nyaralni a gazdikkal a Velencei tóhoz és még az ágyban is alhatott. Igazi társa lett a gazdiknak, neki is sajnos csak 1 boldog év jutott.
Lenor, a béka pofi is kanapé kutya lett.
Flórasept pedig a mi örökös bumerágunk volt. Két gazdit is elfogyasztott. Mindkétszer városi kutyának adtuk örökbe, de nem bírta a város zajait. Félt az autóktól, az emberektõl, a buszoktól, a hûtõ ajtó csapódásától, mindentõl. Egyik gazdi sem tudta ezt tolerálni, így folyamatosan visszakerült hozzánk. Flóra csak a menhelyen érezte magát tökéletes biztonságban, ki sem mozdult a kis medencéjébõl a nagy melegben, és mikor úgy tartotta kedve, nagyokat bukfencezett a homokban. De egyszer érte is eljött az igazi, az a család, aki türelemmel és kitartással tökéletes kutyát faragott Flórából.

És ezek az ebek, hogy tengetik azóta is minden napjukat? Így…

Évi

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon