Szerintem már a neve is tök cuki, de az Igazi majd adhat neki ennél is cukibb nevet. Sokra nem megyünk azzal, ha azzal kezdem, hogy „ha tehetném én hoznám haza”, mert egy darabig nem is szeretnék nálam üresedést és ezzel Bucka karácsonya sem lesz szebb. Így hát ezt hagyjuk és beszéljünk róla. Szívrabló. Minden kutya egy csoda, egy kincs, egy uramistendecuki, de õ… Lehetetlen überelni, ha a legjobbra vágysz! Néztem már pár szempárba az utóbbi sok évben, de az õ tekintetében egy perc alatt vesztem el. Mindenféle filter nélkül csillognak a nagy barna, már-már fekete szemei a képeken és élõben még inkább.
Azonban lehet bennük látni azt is, hogy azonnal vigyél haza, valakihez szeretnék végre tartozni én is, és a legjobb barátod leszek életem végéig. Igen, nem fiatal. Igen, nincs a legjobb kondiban, de pont emiatt van szüksége minél gyorsabban rád, aki azt a nagybetûs Társat kaphatod meg általa, akire csak valaha vágyhattál. Õ pedig megkaphatja végre tõled azt, ami egy ilyen idõsödõ bulldognak kijár. Szokás mondani a fajtamentés köreiben, hogy „öreg bulldog nem vén bulldog” és ez Buckára is vonatkozik. Imád játszani, labdázni, csipogós játékra felspanolódni és szeret hosszan szimatolgatva sétálni. A futómûve már ápolásra szorul, és ha a bulldog nem is kifejezetten túrakutya, azért lehet még vele lazább kirándulásokat is megejteni. Tudom, hogy nagyon szeretne ilyen módon világot látni, hiszen autóban is szépen utazik, kifejezetten élvezi, hogy fuvarozzák a kis popóját. Ülhetsz vele a kanapén, simogathatod naphosszat, és õ hozzád bújva fog egészen halkan horpasztani. A legjobb az lenne, ha csak õ létezne négylábúként számodra, de egészen biztos vagyok abban, hogy egy nyugodt hálótársat nem utasítana el még õ sem. Ha beleszeretsz, nem lehet akadály.
Ehhez, ha a képek még nem elegek, gyere és sétálj vele csak 10 percet, nézz bele a szempárba, amit egészen biztosan nem fogsz tudni kitörölni a szívedbõl. Jó kutya, okos kutya, és a lehetõség nyitva áll elõtted, hogy te szépítsd meg! A lelkét már nem kell, az a karcsú test mögött is a legszebb.
Ha a szívedben van egy szabad hely, õ lehet az a kis darabka, aki pontosan beleillik, a legjobb barátod.
Nagyon szeretném, ha lennénk még páran olyan elvetemültek, akiknek gyengéje egy meglett korú igézõ szempár.
A legcsodálatosabb karácsonyi ajándék lehetsz ennek a bulldog úrfinak, ha mellette döntesz.
Érdeklõdni róla többféleképpen lehet, e-mailen az orokbefogadas@bulldogmentes.hu-n, telefonon pedig a 06-20-268-2021-es számon 17 óra után.
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.