bulldogmentés logo

Gazdira váró francia buldogokGazdira váró francia bulldogok Gazdira váró angol buldogokGazdira váró angol bulldogok Gazdira váró buldog keverékekGazdira váró bulldog keverékek Elveszett/talált bulldogokElveszett/talált bulldogok Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam
BullBlogBullBlog Kutya hírekKutya hírek Tudnivalók a francia buldogrólTudnivalók a francia buldogról Tudnivalók az angol buldogrólTudnivalók az angol buldogról SikertörténetekSikertörténetek Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól LetöltésLetöltés LinkekLinkek
Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek
Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?
Számlaszám és adószám
Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit adományozzak?
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Az utolsó levél
2017.06.07. Több mint egy hét telt el, mióta meg kellett hoznom a fájdalmas döntést a legkedvesebb kutyámmal kapcsolatban.
Fotel majdnem két évvel ezelőtt érkezett hozzánk, ideiglenes kutyaként. Isaszegen kóborolt, kidobták, onnan került a Noé bulldogmentéséhez. Peti választotta ki őt, néhány társa közül. Csilla is megerősítette, hogy jó döntés, és ő is Fotelt szánta nekünk, mind a jelleme, mind amiatt, hogy Neki volt a legnagyobb szüksége egy családra.




Mielőtt érkezett egy óriási nyaki daganat felét operálták le róla, majd nem sokkal beköltözése után egy második műtétet hajtottak végre rajta az orvosai, mert a daganat akkora volt, hogy egyben nem lehetett levenni.
A szövettan szerint , egy nagyon agresszív, kiújulásra hajlamos daganattípussal álltunk szemben. Nem sokat jósoltak, nagyjából egy fél évet.
Fotel gazdi keresése javában zajlott, jelentkezett is egy gazdijelölt. Nagyon nagy dilemmával meghoztuk a döntést, elengedjük őt új gazdihoz. De a gazdijelölt eltűnt.
Itt már éreztem, hogy ez csak az Isteni gondviselés lehet, és jeleztük, hogy szeretnénk őt örökbe fogadni, ő már a mi kutyánk.



Kezdetben „pasis” volt, Atin lógott, de egyszer csak átalakult a kapcsolatunk. Olyan nyugalom áradt belőle, ami nagyon jó hatással volt rám. Olyan "egymás gondolataiban mászkálós, imádós, öregkutyás, finomatevős, gondoskodós" kapcsolat lett a miénk.
Közben teltek a hónapok, és az öreglány velünk volt. Döcögött utánam a maga kis tempójában.
Mindenkivel kijött. Nem tudtunk neki olyan állatot mutatni, akit ő nem fogadott volna el.



Briszen kívül, aki elől első pillanatban a kanapéig menekült mikor meglátta. Felismerte, hogy kölyök bulldog, és mivel élete során a szaporítónál valószínűleg nem egy kölyöknek adott életet, szinte sokkosan szaladt el előle. Két hétig nem is „tárgyaltak” majd elfogadta őt, és nagy volt köztük szeretet.



Jól nézett ki, jól érezte magát, jó volt látni ahogy boldog.








Aztán tavaly év vége felé egyszer csak összeesett az utcán.
Hosszas kivizsgálás következett, és kiderült, hogy a daganat most a lépét támadta meg. Megműtötték, kivették a lépét. Október volt. Akkor sehol nem látszott máshol daganat.
Három hétre rá, már az emlőiben is tapinthatóak voltak. Egyre több helyen fedeztem fel újabbakat, gyorsan nőttek. Már a műtét után teljesen más táplálékot kapott, sok kiegészítőt. Hol bizakodtam, hol bőgtem, mint egy kisgyerek, hogy nem is fogom tudni túlélni. Attól is féltem, ha eljön az idő, fel fogom-e ismerni, hogy ez itt AZ az idő.




Evés után, ahogyan megtelt a gyomra előfordult, hogy bepisilt. Tudtuk, hogy már arra is daganat van, és nyomhatja a hólyagot. Három hete, evés után meghallottam az első köhögést. Időnként láttam, hogy nehezebben mozog, fájdalomcsillapítót kapott. Aztán egyre sűrűbbé vált a köhögés.
Jandó dokival megbeszéltük, csinálunk egy röntgent. Megnézzük, mi van belül.
A találkozó előtti este, már nem ette meg az ennivalóját. Ivásnál is nagyon fulladt. Ekkor már tudtam.
Másnap anyák napi ünnepély után, az egész család elindult a rendelőbe. Akkor még az volt előttem, hogy ha el is kell engednem, nem most lesz, kapok még egy napot elköszönni. Egy éjjelt, amikor mellettem alszik, hallgathatom a szuszogását, simíthatom az arcát. Nem most a srácok előtt kell eldöntenem. Nem most ér véget egy csodálatos fejezet kettőnk életében.
A rendelőbe érve egy fizikális vizsgálat után láttam, hogy most van itt az idő, fájdalma van, fullad. Tamás is azt mondta, hogy ha az övé lenne, elengedné. Tudtam, hogy még egy éjjel, az csak nekünk lenne egy lehetőség elköszönni, bocsánatot kérni az emberek viselkedése miatt, neki szenvedés lenne. Még egy napot érezné az én feszültségemet, még egy éjjelt fulladna, és utána ugyanúgy mindannyian belepusztulnánk. Ott álltak mellettem a gyerekek, és ki kellett mondanom a kimondhatatlant, engedjük el.
Kértünk egy kis időt elköszönni. Meséltem a zokogó fiúknak a szivárványhídról, próbáltam megválaszolni a kérdést, miszerint „Miért kell megölni a kiskutyámat?” A fiúk szépen lassan megértették. Így visszagondolva jó, hogy ott voltak, jó, hogy el tudtak köszönni, hogy kisírhatták magukból. Akkor ott megsemmisítő volt.
Kimentek a rendelőből a fiúk Attilával, és én ott maradtam a világ legjobb kutyájával. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, hogy mennyire sajnálom, hogy nem ismerhettem kölyökként, és mennyire szerettem volna neki hosszú, boldog öregkort biztosítani. Tamás közben végezte a dolgát, beszélt és sosem felejtem el neki azt a biztatást, empátiát és erőt amit a szavai adtak. Végig mellette voltam, az utolsó légvételéig, és szinte éreztem, ahogy elomlik a kis meggyötört teste, ahogy a gyógyszerek hatni kezdtek, majd egy utolsó levegővétellel elment. Egy részem vele halt.
Nagyon köszönöm Csilla, hogy kiválasztottad őt. Sokat tanultam tőle, magamról, a világról. Sok gyereknek adott örömet a rendezvényeken, sok mindent tanított a bölcs öreglány, köszönöm, hogy én lehettem a gazdája. Köszönöm Tamás, hogy a legnehezebb pillanatban segítettél meghozni a döntést, és támogattál az utolsó percekben.
Soha ne féljetek idős kutyát örökbefogadni! Az a szeretet és gondoskodás, amit adtok neki, energiával tölt fel benneteket. Az a bölcsesség ami árad belőlük, semmihez nem fogható. És ami a legfontosabb, egyetlen kutyának sem szabadna család nélkül meghalni.
Kiskutyám, egyszer még találkozunk!




Megosztom a Facebookon