Berekülésének és kezeléseinek története az alábbi linkeken olvasható.
Yukka küzdelmének kezdete
Yukka küzdelmének elsõ lépése
Még éppen csak túl voltunk a szükséges MR vizsgálaton, mely pontosabb képet mutatott a gerincproblémájáról, már jelentkezett is egy szimpatikus osztrák pár, aki elsõ pillanatban bele szeretett és szeretett volna találkozni vele személyesen is.
El is jött a várva várt szombati nap és meg is érkeztek a gazdijelöltek. Magukkal hozták egyik saját francia bulldogjukat is, aki másfél éves és születése óta vak.
Az új gazdik, ha már meglátogattak minket körbe is néztek a NOÉban és élményeikrõl az alábbi beszámolót írták.
Látogatónk volt Ausztriából!
Az ismerkedés zökkenõmentesen zajlott, õk teljes szerelembe estek és elmesélték, hogy korábban volt egy tacskójuk, aki szintén kerekes kocsis volt, így Yukkának is szeretnének majd csináltatni egy kiskocsit, ami megkönnyítené majd a közlekedését. Mivel a szimpátia kölcsönös volt, így úgy döntöttünk Yukkának szuper helye lesz az osztrák párnál. Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy 1 hét múlva el is költöztetjük a fiatalurat új családjába.
Az tervezett 1 hét nagyon gyorsan elröppent és már itt is volt a vasárnap, amikor nagy út várt Yukkára az új élete felé.
A leendõ gazdik már nagyon várták, nem telt el úgy nap, hogy ne érdeklõdtek volna, hogy van az õ pelenkás kutyájuk.
Mikorra delet ütött az óra már meg is érkeztünk és egy igazi francia bulldog család fogadott minket. Mi már ismertük a gazdik vak kutyáját, de rajta kívül ott toporgott még két másik csodaszép francia bulldog is.
Ahogy a házba értünk megkezdõdött az ismerkedés. Sajnos a képek nem adják vissza, de azt a hangzavart amit 4 bulldog elõ tud idézni azt érdemes lett volna végighallgatni.
A gyors ismerkedés után jött a ház felfedezése. A gazdik igazi francia bulldog rajongók, amirõl egy külön helység is tanúskodik, valamint egyértelmû, hogy a kutyák vannak minden szempontból a középpontban.
Az ismerkedés után mindenki kapott a gazditól egy-két finom falatot, így mi is tudtunk egy kicsit beszélgetni és aláírni az örökbefogadási szerzõdést. Gazdianyu elmesélte, hogy tagja egy osztrák egyesületnek, mely egyrészt a fogyatékkal élõ kutyákat támogatja, másrészt pedig azt népszerûsíti, hogy egy fogyatékkal élõ kutya is ugyan olyan boldog és teljes életet tud élni, mint egy egészséges. Vak kutyájukkal rendszeresen járnak rendezvényekre ahol bemutatják, mit is tudnak együtt.
Nem volt más hátra mint, búcsút venni Yukkától és elindulni hazafelé. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen gyorsan és ilyen szuper családot sikerült találnunk a fiatal úrnak.
Azóta eltelt 1 hét és boldog gazdis képeket is kaptunk már.
Sok boldogságot Yukka!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.