A 2013-as évben is voltak sikertörténetek.
Toka-t az idõsödõ angol bulldog fiút, a nyár egyik legmelegebb napján kikötve találták egy szelektív hulladékgyûjtõhöz. Köztudott, hogy ez a fajta nagyon rosszul viseli a meleg idõjárást, így amikor egy állatbarát segítségével hozzánk került, kétséges volt, hogy megéli-e a másnapot, mert olyan hõ sokkot kapott, amibõl félõ volt, hogy nem fog kijönni.
Bekerülésekor:
Szerencsére másnapra teljesen rendbejött. Toka hónapokig élvezte a vendégszeretünket, hiszen öreg volt, nem túl szép és még a fél szemére vak is. Ám egyszer csak jött a jó hír, hogy egy korábbi örökbe fogadónk csak is õt szeretné, így most már több mint fél éve Tokának saját családja van, ahol a képek tanulsága szerint nagyon jól érzi magát.
Gromit elhozatalában egy bírósági végrehajtó kérte a segítségünket, ugyanis Gromit korábbi „családját” illetéktelen lakásfoglalás miatt kilakoltatták és természetesen a 10 éves kutya sorsáról már senki sem akart gondoskodni. A látvány, ami akkor fogadott minket, amikor megláttuk, elmondhatatlan volt. Gromit borzasztóan elhanyagolt volt, óriásira nõttek a körmei, a kezeletlen szembetegsége miatt majdnem teljesen megvakult, és a lábai tele voltak daganatokkal.
Bekerülésekor:
Tudtuk, hogy nagy feladat lesz neki családot találni, de természetesen mi hiszünk a csodákban, így most is bíztunk abban, hogy rá is rátalál az álomcsalád. Nagy meglepetésünkre nem is kellett sokat várni, hiszen Toka családja teljes szerelembe esett az öreglány láttán, így úgy döntöttek õt is szeretnék a családjuk tagjaként tudni.
Ne feledkezzünk meg 2013 legjeirõl sem, ami sajnos jelen esetben egyáltalán nem pozitív jelzõként jelenik meg az adott kutyák történetében.
Kender-t a fiatal francia bulldog fiút egy vasúti sín mellett találták a 17. kerületben. Ez önmagában még nem is lenne meglepõ, hiszen sok a talált, utcára kidobott kutya. Ám az õ esetében akkor jött a döbbenet, mikor megláttuk, az alig 7 kg-os kutyát. Egy kifejlett jó kondícióban lévõ francia bulldog kan súlya kb. 14 kg.
Az azonnali orvosi kezelés, a gondos és rendszeres táplálás, valamint az ideiglenes befogadójának szeretete alig másfél hónap alatt, a csont és bõr kutyából, egy életrevaló, dumálós és borzasztóan ragaszkodó kutyust teremtett. A tökéletes gazdira sem sokat kellett várni, így Kender, aki most már Boci, azóta is boldogan él együtt gazdijával és a macskabarátokkal.
Ray Charles-t a 10 hetes francia bulldog fiút, altatásra adták le egy budapesti állatorvosi rendelõbe. Ez volt az õ szerencséje, ugyanis a lelkiismeretes állatorvos azonnal hívott minket. Ray bûne az volt, hogy valószínûleg egy születési rendellenesség miatt az egyik szemére teljesen vak volt, és a másik szemével is csak foltokat látott. A gazdája, aki állítólag nagyon rossz helyrõl mentette, két nappal a megmentése után úgy döntött neki túl nagy felelõsség egy fogyatékos kutyával együtt élnie és gondolta a legjobb megoldás az, ha elmegy az állatorvoshoz és elaltatja.
Szerencsére ez nem így történt és Ray a fajtamentéshez került.
Nem is kellett sokáig várnia végleges családjára, aki elsõ pillantásra beleszeretett. Új helyén sem maradt magára, ugyanis egy már korábban örökbefogadott boxerünk és egy másik francia bulldogunk mellé költözött. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek.
A tavalyi évben nagyon sok kutya került a gondozásunkba anyagi problémák miatt, külföldre költözés miatt, ember gyerek érkezése miatt és egyszerûen azért is, mert már megunták, vagy, mert megöregedett és haszontalanná vált, esetleg költeni kellett volna rá.
Szomorú statisztikai adatként kell megemlítenem, hogy a bekerült 49db bulldog közül 22db-ot a saját gazdája adott le fajtamentõ csoportunknak.
A tavalyi évben került sor a BullBox menedék hivatalos átadására.
Az átadás elõtti hetekben a fiúk nagyon szorgalmasan dolgoztak azon, hogy az udvar lekövezésre kerüljön és felkerüljenek az elválasztó kapuk és az átadásra minden csillogjon villogjon.
Volt aki dolgozott,
és volt aki.... :-)
Ez az esemény egyben csalt mosolyt az arcunkra és könnyeket a szemünkbe. A BullBox menedéket megálmodójáról Minókáról neveztük, aki az év elején egy autóbalesetben vesztette életét, Yoda kutyájával együtt. Móni volt az, aki 2009-ben megálmodta a fajtamentést és több éven keresztül vezette is. Állandó ideiglenes befogadóként segítette a bajba jutott bulldogokat. A mai napig nem tudtuk feldolgozni az elvesztését.
Most pedig következzen egy kicsit könnyedebb téma. A tavalyi év májusa bõvelkedett programokban. Ebbõl a két legfontosabb a 2013-as Kutya Világkiállítás és természetesen a minden évben megrendezendõ Boxer és Bulldog Majális volt.
Tavaly Budapest adott otthont a 2013-as World Dog Show-nak, melyre a NOÉ Állatotthon alapítvány és fajtamentõ projectjei is meghívást kapta. A programok 4 napon keresztül zajlottak Budapesten és vidéki helyszíneken is, így több helyen kellett egyszerre helyt állnunk. A Bulldog Szekció a speciális fajtakiállítását a velencei tó partján tartotta, ahol természetesen a fajtamentés is képviseltette magát. Nagyon jó kis nap volt.
Ha május, akkor Boxer és Bulldog Majális. Ez az az esemény számunkra az év egyik legjobban várt napja, ahová elsõsorban a tõlünk örökbe fogadott kutyákat és gazdáikat vártuk vissza egy felejthetetlen együtt töltött napra, de természetesen szívesen láttunk mindenkit, aki ennek a fajtának az elvetemült rajongója. De beszéljenek inkább a nap képei.
A tavalyi évben ismét meghívást kaptunk a velencei Bulldog Piknikre, ami azt hiszem ismételten felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek, aki részt vett rajta. Külön nagy boldogság volt számunkra, hogy idén szép számmal láthattunk viszont korábbi védenceinket és gazdáikat.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak önkénteseinknek, ideiglenes befogadóinknak, akik a végleges gazdához kerülésig szeretik és gondozzák bulldogjainkat, állandó támogatóinknak és azoknak a virtuális örökbefogadóknak/támogatóknak, akik folyamatosan segítik a munkánkat.
Sajnos tavaly is több kutyánk kelt át a szivárványhídon. Volt köztük olyanok, akinek megadatott a családi környezet, de voltak olyanok is, akiknek mi voltunk a családja.
Õk voltak Molly, Melinda, Bicska, Bobby Ewing, Mohikán.
Itt is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult a munkánkhoz, önkéntesként, a személyi jövedelemadója 1%-nak felajánlásával, adománnyal, virtuális örökbefogadással, ideiglenes befogadással, örökbefogadással, az adomány vonal hívásával, vagy akár csak egy megosztással!
Kérjük, akik mostanság adják be adóbevallásukat, gondoljanak arra, hogy állatotthonunk csak úgy tud segíteni a továbbiakban is, ha mellénk álltok. Ajánljátok fel a NOÉ ÁLLATOTTHON Alapítványnak személyi jövedelemadótok 1%-át.
Adószámunk: 18169696-1-42
Illetve hívhatják a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalát, melyre mostantól SMS is küldhetõ!!!!!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle elõhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63!
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 250 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhetõ el a szolgáltatás.
Támogathatja védenceinket bankkártyás adományozással:
http://adhat.hu/?q=online%2Fadomany%2F56790
Illetve utalhat közvetlenül a speciális projekt elkülönített bankszámlájára:
11710002-20085023-00000000
Köszönjük Bulldogos Angyalok!
CSAK VELETEK SIKERÜLHET!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.