Itt van még Szuzy, aki 7 év után családi környezetbõl került ki a menhelyre. Nagyon szomorú és nem érti miért került ebbe a helyzetbe és környezetbe. Próbál beilleszkedni a kinti életbe, de nagyon szomorú és nagyon igényli az ember társaságát.
Nelli egy középkorú majdnem francia bulldog szuka, akit egy nádasból húztak ki állatbarátok. Természetét illetõen õ egyedüli kutyának való, hiszen nem szeret osztozni az ember szeretetén.
Queen szintén családból került ki a menhelyre. Közel 10 évet töltött családban, ami bulldog létére már maga a csoda, de nem kellett tovább, így túladtak rajta. Queen lelkét nagyon megviselte ez a változás. Napokig nem evett, csak bámult az emberre kérdõen, hogy mit vétett õ, hogy ide került.
Mostanra egy kicsit jobb a helyzet. Közben átesett az ivartalanításon is, mely során egy óriási daganatot távolítottak el.
Aki ideiglenes befogadóként szeretne ezeknek a kutyáknak és nekünk segíteni, kérjük, jelentkezzen Csillánál 17 óra után a 20/268-2021-es számon, illetve az info@bulldogmentes.hu email címen egy rövid bemutatkozó levélben. (Kizárólag budapesti és pest környéki önkéntesek jelentkezését várjuk)
Köszönjük!
Bulldog fajtamentõ csoport
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.