Egy önkéntes tollából...
2011.10.17. 2010 tavaszán léptem át elõször a Noé Állatotthon kapuját, meglátogatva a Boxer-napot. Mindig is nagy állatbarát voltam, így az elsõ érzésem az volt, hogy"hazaérkeztem".
Innentõl mikor idõm engedte, kilátogattam kisfiammal és barátaimmal, de idén a Segélykoncert, egy új fejezetet nyitott meg. Elkezdtek forogni a kerekek, hogy teljesen jó, hogy minden elõ van készítve, tökéletes a szervezés, és jól érezzük magunkat, de hogy ez mennyi munkával jár, sokan nem is gondolnák...hát így lettem én önkéntes.
Innentõl nem volt megállás...mentünk felvonulni,riadóláncot fújtam az adományokért és "hirdetem az igét" ahol, ahogy csak lehet.

Majd egy októberi napon olvasom a hírt,hogy egy boxer mama a babáival fuvarra vár,elég sürgõs. Telefonáltam, és másnap mentem is, de nem voltam felkészülve, mi vár rám. Az udvarban egy csontig lesoványodott, csupa szív boxer leányzó várta a jobb életet, miközben 3 babája rendületlenül próbált tejhez jutni, teljesen esélytelenül. A "gazda" össze-vissza beszélt, próbálta menteni magát a teljesen egyértelmû helyzetbõl,de csak szófoszlányokat hallottam, egyre azon járt az agyam,hogy végre felkapjam ezt a kis családot és innen el, minél elõbb! Elmélkedésembõl az a mondat zökkentett ki, hogy: "akkor telefonálok egy ismerõsömnek, lehet, hogy neki kell az egyik kiskutya!" Szívem szerint közöltem volna, hogy az ilyen embernek egy kaktusz sem való, nemhogy egy élõlény, de igyekeztem megtartani higgadtságomat. "Na szia,te figyelj'má,itt van ez az állatvédõ és elviszi a kutyákat. Akko' most kell az egyik kiskutya?" Igen...ez az állatvédõ itt van,teljesen ledöbbenve...nem kell a kutya,kõ a szívrõl leesik, papírok és család a kocsiban, könnyeim pedig az arcomon. Drága Zsini, megérdemlitek a szeretõ gazdát,csak erõsödjetek!

Szívem a Bulldog-fajtamentõ csoporthoz és védenceihez húzott, hiszen engem is rengeteg szeretet vár itthon, 11 hónapos francia bulldog kislányomtól, Missy-tõl.

Hétköznap és hétvégén "Mentoraimtól", Szilvitõl és Csillától sok segítséget és útmutatást kapok, miben lehetek a leginkább segítségükre. Nagyszerû szervezettség és odaadás fogadott, igyekszem most és a jövõben is ennek maradéktalanul megfelelni, hiszen sok mindent kell még megtanulnom...és hogy mi kárpótol mindezért? Eltéveszthetetlen örömteli mimika, röfögés és sok nyálas puszi. Ennél többet nem is kaphatnék, ez a legnagyszerûbb "fizetség".
Köszönöm és büszke vagyok, hogy amikor valaki megkérdezi, azt válaszolhatom:
"Igen, a Noé Állatotthon önkéntese vagyok."

Ladorján Szilvia

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon