⚠️FELKAVARÓ KÉPEK ÉS TARTALOM‼️
A perei szaporítótelep horrorából 2 kutya került a Noé Állatotthon Alapítvány Bulldog fajtamentésének gondozásába.
Nagyon rossz állapotuk miatt azonnal az éjszaka a Supervet állatkórházba kerültek.
#Perei_Szidónia hatalmas hassal vegetált egy tákolmányban, a szemét közepén. Az elképesztő nagyságú, lufi szerű hastól lépni sem tudott ?????
A vizsgálatok azonnal kiderítették, hogy egy hatalmas térfoglaló tumor van a hasában. ? Az első kétségbeesés után Betti doktornővel átbeszéltük és az azonnali életmentő műtét mellett döntöttünk.
Egy 8kg‼️-os daganatot távolítottak el a hasából, mely a hasnyálmirigytől a vastagbélig le volt tapadva. A lépét is el kellett távolítani.
Egy ekkora vérerekkel átszőtt szövetszaporulatot, mely ugyan kóros és veszélyes ha benne van a kutyusban, de része a keringésnek, bizony nagyon kockázatos kivágni belőle. Úgyhogy aggódunk is.
Szidi szépen ébredt, talpra is állt, sőt már evett, ivott. Láthatóan élvezi, hogy tud mozogni, nem szakítja, feszíti szét minden mozdulat. ?? Kritikus, kórházi napok, vizsgálatok, kezelések jönnek. És a remény egyre erősebb sugara. ??
Szidi sürgősségi műtétje, a vizsgálatok, a kórházi ápolás nagyon sokba fog kerülni. Segítsetek kérlek, hogy mi is tudjunk segíteni. ????
A perei mentésről bővebben
???
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=329046972791482&id=100070585459906
? NOÉ Állatotthon Alapítvány Bulldog fajtamentésének elkülönített számlaszáma: OTP 11710002-20085023
? Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/kampany/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-1050/tamogatom
? PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
☝️ A megjegyzés rovatba kérjük beírni: Perei szaporító ‼️
? Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Vodafone hálózatából hívás és sms is küldhető, Yettel előfizetésről csak sms-ben érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük! ?
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.