Éreztetek már olyan iszonyú bűzt ami elkísér napokig, nem megy ki az orrodból, érzed a ruhádon, a kezeden...? Azt a semmivel össze nem téveszthető rohadó hús, genny és vér szagát...
Szegény kicsi #Pacal, pont ilyen bűzösen érkezett a Noé Állatotthon Alapítvány gondozásába. Teste tele elfertőződött, gennyes sebekkel, melyek valószínűleg nem egyidőben keletkeztek. De semmi féle segítséget, orvosi ellátást nem kapott eddig. A kánikulában beköpték a döglegyek és a kukacok élve kezdték felzabálni a testét. Hozzá sem lehetett érni a fájdalomtól. És miközben mi próbáltuk leküzdeni a hányingerünket, valahogy átnézni, megnézni, hogy hogy tudunk rajta mielőbb segíteni, Ő a fájdalmai ellenére is szelíden pislogott és amennyire az erejéből futotta próbált együttműködni.
Tápiógyörén találták ilyen állapotban. Le a kalappal a megtaláló előtt, aki ebben az állapotban betette az autójába és kifogások helyett, segítséget szerzett neki.
A Szurkolók az állatokért segített a Budapestre jutásában. Hálásan köszönjük nekik!
A hétvégét már a Csipet-Csapat Állatgyógyászati Központban töltötte. A sebeit naponta többször, bódításban kellett kezelni és emelett intenzív kezelést kapott a szepszis ellen. Hála az égnek napról napra egyre jobban van.
Chipje nincs, de egyre több hírt kapunk, hogy ismert a tulajdonosa. Szegény kutya mindig az utcán volt és ez lett a veszte. Össze vissza harapták a többi kutyák, igazából csoda, hogy él...
Természetesen érdeklődve várjuk az eredeti tulajdonosa jelentkezését is, aki beszámolhat róla, hogy vajon miért nincs chipje és így oltása sem, miért volt rendszeresen az utcán és miért nem kapott orvosi segítséget a súlyos sérülései ellenére....
A segítségeteket szeretnénk kérni Pacal állatorvosi költségeiben, melyek már most néhány nap után is tetemesek. Természetesen ha sikerül pontosan kideríteni, hogy ki felelős érte, akkor megpróbáljuk rajta behajtani a költségeket, de látva szerencsétlen kutya állapotát nem vagyunk bizakodóak...
Közvetlen bankkártyás adományozással: https://adjukossze.hu/.../noe-allatotthon.../tamogatom
NOÉ Állatotthon Alapítvány Bulldog fajtamentésének elkülönített számlaszáma: OTP 11710002-20085023
PayPal utalással: info@noeallatotthon.hu
☝️Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: Pacal
Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Vodafone hálózatából hívás és sms is küldhető, Yettel előfizetésről csak sms-ben érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.